2011. szeptember 28., szerda
Porcelán baba
Porcelán baba
Sodródom tovább az árral, s
Úgy teszek, mintha élnék én is,
Pedig csak egy baba vagyok.
Polcon ülve, szép ruhában,
Üres szemmel, merev háttal,
Vértelen, zsibbadt mosolygással,
Porcelánra festett hamis méltósággal
Távolba révedve bénultan figyelek,
S jöttödre porcelánszívem megremeg.
S Te lassan lépve, félhomályban,
Fájó szívvel, néma gyásszal,
Ajkadon égő forró lázzal,
Reszkető kézzel magadhoz vonsz,
S többé nem vagyok.
Kezeid közt csupán éles, porcelándarabok.
****
Egy porcelánbaba ül a polcon
Tekintete oly messzi réved,
Az ablak melyen kitekint Túl kicsi a világhoz képest
S ő joggal hiszi, ez az élet
.
Aprócska kék szemecskéi
Naivan fürkészik a tájat,
Kis cseresznye száján mosoly ül
Pufók, piros arcocskája, pisze orra
Örök kedvességet áraszt.
Nem hiányzik neki semmi,
Mert nem is volt soha semmi övé,
Csak szalmaszín hajában egy masni
Rózsaszín ruhácska testén,
Mégis, nyugalom borul kicsiny polca köré
Egyedül van,mégsem magányos,
Madarak dalolnak szüntelenül neki,
Fák hajlongnak ő előtte
-Mint király előtt hű alattvalók-
És ez egyszerűségben örömét leli.
Majd lassan telnek az évek,
Megváltozik az idilli környezet,
Padlásról pincébe kerül,
Ruhája színe halvány,
S porcelánja is itt-ott megrepedt.
Fakó szemek néznek most már
Kifelé egy nagy dobozból
Hol száz és száz játékkal együtt
A porcelánbaba is idekerült
Egy régi-régi otthonos kis polcról.
Úgy teszek, mintha élnék én is,
Pedig csak egy baba vagyok.
Polcon ülve, szép ruhában,
Üres szemmel, merev háttal,
Vértelen, zsibbadt mosolygással,
Porcelánra festett hamis méltósággal
Távolba révedve bénultan figyelek,
S jöttödre porcelánszívem megremeg.
S Te lassan lépve, félhomályban,
Fájó szívvel, néma gyásszal,
Ajkadon égő forró lázzal,
Reszkető kézzel magadhoz vonsz,
S többé nem vagyok.
Kezeid közt csupán éles, porcelándarabok.
****
Egy porcelánbaba ül a polcon
Tekintete oly messzi réved,
Az ablak melyen kitekint Túl kicsi a világhoz képest
S ő joggal hiszi, ez az élet
.
Aprócska kék szemecskéi
Naivan fürkészik a tájat,
Kis cseresznye száján mosoly ül
Pufók, piros arcocskája, pisze orra
Örök kedvességet áraszt.
Nem hiányzik neki semmi,
Mert nem is volt soha semmi övé,
Csak szalmaszín hajában egy masni
Rózsaszín ruhácska testén,
Mégis, nyugalom borul kicsiny polca köré
Egyedül van,mégsem magányos,
Madarak dalolnak szüntelenül neki,
Fák hajlongnak ő előtte
-Mint király előtt hű alattvalók-
És ez egyszerűségben örömét leli.
Majd lassan telnek az évek,
Megváltozik az idilli környezet,
Padlásról pincébe kerül,
Ruhája színe halvány,
S porcelánja is itt-ott megrepedt.
Fakó szemek néznek most már
Kifelé egy nagy dobozból
Hol száz és száz játékkal együtt
A porcelánbaba is idekerült
Egy régi-régi otthonos kis polcról.
2011. szeptember 26., hétfő
Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kih...unyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kih...unyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"
2011. szeptember 5., hétfő
Újra itt :)
Hello bébik:')
Hát elkezdődött a suli és én újra itt, miwel szerdáig tuti feküdnöm kell :/ ...Hogy miért ? Mert bele léptem egy kibaszott szilánkba és sebészeten kellet egy kisebb beavatkozással(műtétel) kiszedni =( Eléggé fájt. De nm az ahogyan kiszedték,hanem amikor a legnagyobb tűvel kaptam injekciót a talpamba :| alig bírták lefogni a lábam ,mert nagyon fájt és rángattam xd
Ráadásul még szombaton OSG-n úgy császkáltam h a szilánk még benne volt ..O_O
Am OSG adta *-* Örültem mindenkinek akivel találkoztam ,vagy ott ismertem meg .:)
Bár lehet többen felismertek volna h kivagyok ha rózsaszín lett volna a hajam ...de már péntek óta kék:$
Am elég sokan megdicsérték ott is a hajam ...persze a sok beszólás sem maradhatott el xD
Én általában nem szoktam szónélkül hagyni az ilyeneket..mert aki pff -eg meg flegmázik meg beszól az mondja már a pofámba ne akkor már amikor elmentem ...;)
Meg persze Waníí Rej-el voltam és neki is ágaskodtak meg fényképezgették stb >_< az viszont vicces volt,főleg h utánuk mentünk keménykedni ...és kitöröltettük a képet XDDD akkor már igen csk jól voltunk :)
Az egészben csak az volt a szar h hiányzott Stormie nagyon:(((Kint volt Görög-be és nem tudott eljönni...már 2 hete nem is találkoztunk és elképzelhetetlenül nagyon hiányzik nekem mert elveszek nélküle :<
Na de lényeg a lényeg ...mindenkinek szép napot !:D még 1millió látogatót és mindent mást :3
♥
2011. augusztus 14., vasárnap
Sziasztok Szivárvány Kalandorok! :)
Ritkán írok ,akkor sem sokat ;ez van.
Annyian jeleztétek mostanában hogy nincsenek új bejegyzések ,
hogy most rávettem magam egy új megírására .
A bejegyzésem témája a magánéletem ,azon belül Stormie,amiről még nm sok mindent mondtam el nektek.
Kezdeném az elején ...
Régóta ismertük már egymást mikor összekerültünk :"P
Elsőnek haveri kapcsolat volt köztünk ,én el sem tudtam volna képzelni többet ...
Sokszor ki is cikiztem szegényt(1x kicsit túlságosan is és megszakadt a kapcs teljesen egy ideig).
Utána újra taliztunk hirtelen felindulásból ,én beteg lettem és vigyázott rám balbalabla én meg lekaptam ( amire mellesleg nem is emlékszem >_< )...és össze jöttünk másnapra.:Đ
Amikor megtudták az emberek rögtön rákezdtek hogy ne legyek hülye ;kihasznál;meg fog csalni stb
Szerencsére csak magamra hallgattam és nem érdekelt a jövő csk h most vele lehessek:)
Sok mindenben változtunk mind2-en mióta együtt vagyunk...talán egymás hatására .....
Szvl megnyugodhat mindenki nagyon jól megvagyunk :"""D
Bár a legnehezebb h nem a legközelebb lakik hozzám ... nem olyan sűrűn látom és hiányzik:(
De szeretem és minden megéri ami vele kapcsolatos úgy hogy FUCK YEAH! :D
Nem hittem volna, hogy mi ketten összekeveredünk.. Nem gondoltam volna, hogy fontos leszel nekem, és most nem tudom hova tenni az érzést , hogy minden percben rád gondolok. Fura érzés, de tetszik. <3
2011. július 14., csütörtök
Nektek csak egy pillanat ,nekem sokat jelentene :)
Sziasztok Föld lakók ! :3
Emlékezeteim szerint most kérek elsőnek segítséget ...de higgyétek el nem fordulnék rögtön hozzátok ha nem lenne nagyon,nagyon fontos!
Nektek tényleg nem sokból tart ,de nekem sokat segítene. :/
Előre is nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki segít ! :)
Lájkold kérlek!!!!!!
2011. július 11., hétfő
Fuck
Sziasztok szivárvány kalandorok !
Hát YupíYáhhYéhh ...agyiszint XD http://agyiszint.hu/bypost/2011/07/05/Emok
Erre már nincs mit mondanom :)
Sokadszorra már nem lepődök meg h feltettek....azon sem h emo postba raktak ,ami röhej . mind1.
Amúgy gondolom már látták sokan az én kis bemutatkozásomat ...aki nem most megnézheti ..>_<
Nem! Nem vagyok sem elmebeteg se semmi ... csak egyszerűen néha rám jön a hülyeség ...biztos sokan vagytok így:P
Ezen kívül még annyit ,hogy jól telik a nyaram. Stormieval is eggyütt vagyok és happy van ...ha ez pár embernek nem tetszik akkor is ;)
Pacsi <3
2011. július 5., kedd
Vicces ,hogy mennyire hatással van az emberre a média.
Most külön a reklámokra térnék ki:D
Sok olyan dolgot látunk bennük ami elképesztően jónak állítanak be. De komolyan .. mennyi naiv ember elhiszi azt amit a tv-ben mondanak ...
Rádásul már újat sem tudnak kitalálni ,de az emberek még minidig elhiszik ,hogy a reklámban említett árú csodákra is képes.
A REKLÁMOKBÓL TUDJUK:
-Aki nem érdemli meg, ne vegyen sampont.
-Minden csap vízköves
-Ha nincs jobb ötlet: a Magyar Állatorvosi Kamara Ajánlásával.
-Ha van egy új telefonod, akkor te leszel a legmenőbb gyerek a világon, ha eddig szaros senki voltál, az sem érdekes.
-Minden gyerek ruháján a következő foltok találhatóak: fű, sár, fagyi, csoki, főzelék.
-Minden kisgyerek kedvenc játszóhelye a fürdőszoba és a konyha.
-A nők a menstruáció alatt szeretnek legjobban koncertre járni és ugrálni közönségre!
-Minden bank fut utánad, mert kölcsönt akar neked adni.
-Ha teát iszol, elmúlik minden bánatod.
-A fürdőszobád mindig legalább 20 négyzetméter, és a legújabb divat szerint van csempézve.
-Ha szedek gyógyszert, egyből meggyógyulok és semmi bajom nem lesz soha többet.
Ügye milyen röhej ?...de hát ilyenek az emberek ,hiszékenyek.
Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy
másik világot... Aztán rájössz, hogy ő is ezen a Földön él... Pedig pont
ez a lényeg... Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él... És hozzon el
egy világot... De ne egy másikat, hanem ezt... A miénket... Csak kicsit
másképp... Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot... Akivel
máshogy éled meg a mindennapokat... Akivel szebbek lesznek az álmos
reggelek... És még szebbek az éjszakák... Akivel a percek óráknak
tűnnek, az órák pedig perceknek... Aki ott tud hagyni a szívedben
valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs
melletted...
Sziasztok!
Nem nagyon tudok aludni...hogy miért ? Nem lényeg.. :/
Bár még csak 2 óra van ,de a mai este elég lassan telik számomra.
Most ezért a blogocskámat írogatom...
Amúgy meg saját magam által megfogalmazott bejegyzésre nem nagyon van időm,de próbálom máshogy megosztani veletek az érzéseimet,gondolataimat.Főleg idézeteket osztok meg amint észre vehettétek. Persze nem találomra választom őket! Nagyon sok idézetet olvasok ...egyszerűen imádom őket. Néha jobban átadják az érzéseim mint ahogyan én megtudnám fogalmazni .
Mind1 :)
Szép Álmokat!<3
Hát megtaláltál? Örülök neked. Annyit töprengtem már azon, hogy a dolgok miért úgy alakulnak, ahogy. De mindig rá kell jönnöm, hogy teljesen felesleges. Életemet valami más, rajtam kívüli „dolog” irányítja. Persze beleszólhatok én is, de az is csak azért van, hogy ne érezzem magam annyira megkötözve. Olyan vagyok, mint a gyertyaláng. Ha akarod égek. Ha mélyen a szemembe nézel csodát mutatok neked. Látod? Nem is olyan nehéz igaz? De ha nem akarod, akkor elalszom. Ugye tudod…?
Tudod mit jelent élni, nevetni és olykor szomorkodni? Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen, hatalmasakat szeretkezni, tombolni, táncolni egy éjszakán át, a barátaidat megvigasztalni, másokat mosolyra deríteni, emlékezni és felejteni, pénzt adni és kuporgatni, reménykedni és álmodozni, tanulni és tanítani, makacsnak lenni és könyörögni, változni és változtatni, érezni az ízeket, látni fényeket és hallani a hangokat, valóra váltani az álmaidat és olyankor elviselni, ha nem válik valóra mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk melyik lesz az utolsó.
Soha
Egyszer, ha igazán egyedül vagy,
nézz önmagadba mélyen
és mond ki azokat a szavakat,
melyeket magadnak bevallasz,
de másnak sohasem.
Egy egészen apró fájdalom
jelenik meg a lelkedben,
melyet nem írhatsz ki már többé
soha.
2011. július 3., vasárnap
"Olyan sírhatnékom van. Nincs jó kedvem, de különösképpen rossz sincsen.Olyan lágyan csöppennének ki belőlem a fájdalom szomorú érzései, mint ahogyan az eső esik most. Lassan. Lágyan. Gyengéden és mégis erősen,csak, hogy tudjam, csak, hogy érezzem, hogy valami nem jó, valami nem kerek, valami nem egész. Nem vagyok jól. Nagyon régen nem éreztem ilyen
rosszul magam. Most megint az írásba menekülnék vagy egy telefonba. Hozzá vagy neki. Érte. Néha annyira nem értem magam. Talán csak a fáradtság. Talán a sok minden, ami a fejemben zúg, és nem hagy nyugodni. Talán minden, s talán semmi. Erőltetném a gondolatokat, a jó érzést magamban, s talán benned is, de nem megy. Most nincs kedvem gondolkozni. Mint az esőcseppek, nem gondolkoznak, hogy hová essenek, csak hullanak alá, és ha épp egy esernyő felfogja őket, akkor lassan csúszva lefelé,
irányt változtatva érnek földet. Most jó lenne egy esernyő az életemben. aki kicsit megfogja a csúszásom, egy kicsit lassít rajtam, egy kicsit megsimogat esés közben. Most Rá gondolok, Rá, akivel már annyi mindent megéltem, átéltem, az én esernyőmre...de jó lenne, ha itt lenne most mellettem..."
2011. június 11., szombat
saját...ez most csak úgy jött
Az élet mindig fáj
és ha szíved mélyébe látsz
Meglátod mi bánt
és rájössz mindennek vége már.
Elsőnek minden jó és szép,
utána sírsz a semmiért.
Úgy érzed nem hiszel már tőbbé
De még is örökre benned él.
Szemed könnyes hisz megbántott
Tested mozdulatlan, megfagyott.
Megfagyott a fájdalomtól amit te okoztál.
Megfagyott, a kezed melegére vár.
Most új nap virrad értünk.
Ma minden más lesz
Megtanultam a leckét az élettől
A szeretet fáj de minden tőlem függ.
Háborús időkben gyakran lehetünk tanúi az igaz,
önfeláldozó barátság példájának.
Ez a történet
két elválaszthatatlan jó barátról szól az első
világháborúban. Együtt jelentkeztek a hadseregbe,
együtt vettek részt a kiképzésen, együtt mentek
hajón külföldre, és egymás mellett
küzdöttek fronton. Az egyik támadás alkalmával az
egyikük a szögesdróttal borított mezőn olyan
súlyosan megsebesült, hogy nem tudta
visszavonszolni magát a lövészárokba. Az egész
terület súlyos ellenséges tűz alatt állt, és
öngyilkosság lett volna megkísérelni
a megmentés
Barátja mégis meg akarta próbálni . Mielőtt
azonban a lövészárokból kimászott volna,
parancsnoka visszarántotta és megtiltotta, hogy
kimenjen: "Már késő, nem tehetsz érte semmit,
legfeljebb téged is lelőnek." Néhány perccel
később a tiszt hátat fordított neki. Erre a férfi
azonnal elindult, hogy eljusson barátjához. Nem
sokára támolyogva jött vissza, életveszélyesen
megsebesítve, de barátjával - aki már holt volt a
karjaiban. A tiszt dühös volt, ugyanakkor
mélységesen megindult. "Micsoda tékozlás!" -
kiáltotta. "Ő maga halott, és nem sokára te is az
leszel. Ez egyszerűen nem érte meg!" A haldokló
férfi utolsó erőfeszítésével ezt felelte: "De igen
ezredes! Mikor odamentem hozzá, az egyetlen
mondat amit még mondott, ez volt: Tudtam, hogy
eljössz értem Jim!
A barátság egy erős kötelék ,amely ha elszakad könnyű visszaépíteni
Az én életembe a barátság olyan mint egy szívárvány nem azért mert csak esős idő után jelenik meg , mert mindig színesítí, disziti az életemet ;
Miért van az, hogy valaki szomorú ??
Azéért ,mert az élet nem annyira egyszerű mint ahogy a kisgyerekek látjáák,mert megvannak a nehézségei , és a felhőős napjai :(
De tudni kell h h kell bánni az ilyen napokkal is...
Vannak olyan emberek akik le se szarjááák,de vannak olyanok akiket megvisel.......
Ha valaki szomorú annak oka is van.
Hogy mi ? - Azt csak ő érzi ott legbelül.
2011. május 31., kedd
2011. május 18., szerda
nyam*_*"
"A halál elkerülhetetlen ígérete már születésünkkor megpecsételi mindannyiunk sorsát. De mielőtt ez az ígéret betartatik, mind azt reméljük, hogy történik velünk valami. Legyen az gyönyör teli szerelem vagy békés családi élet, esetleg gyötrelmes veszteség, mind arra vágyunk, hogy megtapasztalhassunk valamit, ami értelmet ad életünknek. De a szomorú valóság az, hogy nem minden élet nyer értelmet. Egyesek a számukra ezen a bolygón kimért időt a partvonalon ücsörögve töltik, arra várván, hogy történik velük valami, míg késő nem lesz."
Sziasztok!Gondolom észre vettétek , hogy ritkán írok ,de nem igazán izgat egyenlőre :"D Kell valami facebook-on elértek ... Amúgy happy vagyok jól érzem magam és minden jó ahogy van:3
Lesz egy új blogom is amit St♥rmie-val fogok szerkeszteni. Ott majd több dolgot megtudhattok:)
Ennyi Voltam HelloSzia
2011. május 17., kedd
What you feel only matters to you. It's what you do to the people you say you love, that's the only thing that counts..
~ Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz-ez az egyetlen dolog, ami számít..
2011. május 6., péntek
Sablonok
Évek óta ugyanazt játssza a fekete és a fehér
Győztes sosincs, a közöny mindenkit elér
Fakó szemek, üres száj, emberi fák és lombok
Szürke leszek én is, így minden gondot megoldok.
Vagy maradok színes, tarka, megfejthetetlen,
és túl emelkedek a többi szürke emberen.
Ez a két út áll előttem.
Mit tegyek?
Legyek szürke?, és harcoljak magammal,
Vagy legyek színes?, és harcoljak másokkal.
Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy
Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt
lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj
valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy
felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes
ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz
tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem
része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a
házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél
az, aki vagy.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk:
ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy
másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is
történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy
mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség
van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye -
sokszor alig-alig sejtjük!
Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink
nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire
számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér.
Miért
ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk
a lelket. A reményeink tartanak talpon.
Amire számítunk, az csak a
kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg minden.
2011. április 17., vasárnap
Végre vége *-*
Amikor már vészesen rühellem a telet, részletesen magam elé képzelem a tavaszt. Abban a hitben ringatózom, hogy nem hagytam ki semmit: így és így fog kibomlani, lépésről lépésre. Aztán eljő végre a valóságos tavasz; de nem bomlik ám, hanem robban, csodájával ezerszeresen meghaladva képzeletemet, emlékeimet. Akár a szerelem.
Vavyan Fable
Sziasztok!
Ezen a hétvégén semmi életkedvem nem volt ,végig csak a gép előtt ültem és néztem ki a fejemből.
Most,hogy végre lassan itt a hétfő egész jó kedvem lett.
Jövőhéten csütörtökön kezdődik a tavaszi szünet. Már maga a tavasz szó jól hangzik , de a szünet még jobban . Remélem azért az idő is szép lesz és végre kint is tudunk lenni a szabadban.
Mindenkinek legyen szép szünete !!!
PACSi♥
Hol van a vészfék
Mert valamibe kapaszkodni kell.
Tőled nem kell a részvét,
Ne játssz tovább, tudom úgysem érdekel.
Elvesztek az álmok, a mesék,
Térden csúszva, hol a büszkeség
Négykézláb a földön kúszva, ne mondd, hogy semmiség!
Én a szemem most inkább lehunynám,
Hadd csapjon felettem át a hullám.
A levegőt visszatartom, magamhoz térek majd a parton!
De addig mindenki hagyjon békén,
Mert nem vagyunk még a végén.
Hátra van még a nagyja,
Amúgy is mindenki bekaphatja!
2011. április 14., csütörtök
Jobban szem előtt kéne tartanod, hogy amit arról gondolsz, hogy mit gondolnak rólad, azt valójában te gondolod magadról.
A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást?
2011. április 13., szerda
Valyon hogy látnak mások?
Sokszor megfordult már a fejemben ,hogy milyen lehetek mások szemében . Például milyennek látják a külsőm és a belsőm.
Lehet ,hogy teljesen más vagyok mint amilyennek gondolom magam ? Talán..
Mindig próbálom azt mutatni amilyen épp én vagyok ,csak az a baj ,hogy sűrűn változik a véleményem és a felfogásom is . Aki már régebb óta olvas , ismer ízelítőt kaphatott a bolond,szomorú,vidám ,komoly és álmodozó Nettyből is. Lehet , hogy ezért aszt hiszik , hogy megjátszom magam? Pedig nem ...a pillanatnyi kis énjeim újra és újra felváltják egymást így adva többféle tulajdonságokat számomra.
Gondolom mégsem értitek , hogy lehet abból a "rossz kisz sziszás" lányból egy szempillantás alatt (véleményem szerint) egy értelmes ember, és utánna újból egy bolond kislány.Megmondom!Néha elegem van már abból ,hogy az élethez komolyan kell hozzá állni ... miért nem lehet könnyebb és lazább?? Amikor kitör belőlem a sok hülyeség akkor csak próbálok nem foglalkozni a világgal. Nem a legjobb módszer én tudom .
Ennek ellenére örülök , hogy sokan mellettem állnak és szeretnek engem.>
Szeretném ezt a bejegyzést avval zárni , hogy tegnap szép számmal látogattátok meg a blogom ami nagy örömmel töltött el engem . Remélem minél többen rendszeresen ellátogattok majd ide mert én mindent megteszek amit csak tudok ez érdekében.
Mindekinek köszönöm!
2011. április 12., kedd
Álom Világ
Az én álom világomban minden jó és szép,
Nincs rossz,nincs bú ,nincs tét.
Az otthonom a felhős kék ég ,
Boldog vagyok és ez bőven elég.
Becsukom a szemem ,
Már magam elött látom,
Ez gyönyörű álom,
Nincs szebb a világon.
versikét írtam ...nem volt más ötletem :"D
Ki igazán szeretett....
"Ki igazán szeretett"
Egy vidám forgatag közepén találkoztam vele .
Magas volt , karcsú, és vidám , majd igy szolt hozzám :- Jössz táncolni ?
Én alig tudtam kimondani hogy :- igen !
Az együttes hosszú számba kezdett, s minket a tömeg elsodort.
Én éreztem ,hogy az első perctől kezdve szeretem.
Búcsúzásnál igy szólt hozzám :- Szeretlek !
Lassan egy fél év telt el , milyen gyorsan telik az idő.
Boldogan éltünk még ,meg nem történt a tragédia!
Egy fórró nyári nap az iskolából hazamentem,
mikor megláttam ki jött velem szemben.
Igen Ő volt!
Én integetni akartam hisz ö már messziről intett, mégsem tudtam felemelni a kezem .
A kezét egy lány szoritotta . hát igy szeretett ő engem ?? Ezt tette én velem ??
Én inkább meghalok-gondoltam magamban -Igy mit ér az életem ?
A kanyarban felünt egy fekete Opel. Ugy jött mindt valami vezsedelem .
Én váratlanul az úttestre léptem , S a többire már nem emlékszem.
Mikor magamhoz tértem , nagy tömeg ált körülöttem .
Csak az épp nem ált ott, akit szerettem.
Akor vettem észre hogy melletem egy test hever . Igen ő volt az .
Félig holt félig eleven
De még megszólalt :- Az a lány a hugom volt !
A fiú szeme a messzeségbe meredt ajkán egy csep vér jelent meg .
Gyengülö kezével megfogta a kezem s egy utolsó mondatot súgott nekem : - Gondolj nyugottan bármit , én igazán szerettelek !
Győztesnek a halál bizonyult .
Mardossa az önvád a lelkemet , és az életemet , mert voolt egy fiú , ki úgy halt meg :
"Hogy igazán szeretett!"
2011. április 11., hétfő
Esti merengés
Véleményem szerint a mostani fiatal generáció ,amibe én is bele tartozok nem sok jóra várhat a jövőben .Kezdhetném avval is ,hogy egészségileg is tönkre tesszük magunkat és tanulmányi alapszintet sem érik el sokan , de talán a kesőbbiekben még a sok tanulás mellet sem tudunk majd elhelyeszkedni a nagyéletben .
Az már csak hab a tortán ,hogy a szülők elkényesztetik a gyerekeket így nem önállósodnak időben . Ami szerintem nem a gyerekek hibája , mivel ha valakit úgy nevelnek ,hogy mindent megkap egy csettintésre akkor ne várjanak tőle sokat.
Mindenki csak szidja a fiatalságot annak ellenére ,hogy bele sem gondoltak ,hogy valyon miért lettek ilyenek . Szerintem mindenkinek van olyan ember/emberek az életében akik befolyásolják cselekedeteiket. Legtöbbször ők a barátok ,szülők és a "példaképek". Persze az emberek nagyon befolyásolhatóak , így a média vette át az életünk irányításának nagy részét . Mindent elhiszünk amit mondanak az nélkül , hogy gondolkodnánk. Mintha szent írás lenne . Ébresztő emberek! Mi az , hogy nem tudunk önállóan gondolkozni és döntéseket hozni ?
Szépen sorvad el az agyunk és a végén olyanok leszünk mint valami agyhalott zoombiek (N)
Az már csak hab a tortán ,hogy a szülők elkényesztetik a gyerekeket így nem önállósodnak időben . Ami szerintem nem a gyerekek hibája , mivel ha valakit úgy nevelnek ,hogy mindent megkap egy csettintésre akkor ne várjanak tőle sokat.
Mindenki csak szidja a fiatalságot annak ellenére ,hogy bele sem gondoltak ,hogy valyon miért lettek ilyenek . Szerintem mindenkinek van olyan ember/emberek az életében akik befolyásolják cselekedeteiket. Legtöbbször ők a barátok ,szülők és a "példaképek". Persze az emberek nagyon befolyásolhatóak , így a média vette át az életünk irányításának nagy részét . Mindent elhiszünk amit mondanak az nélkül , hogy gondolkodnánk. Mintha szent írás lenne . Ébresztő emberek! Mi az , hogy nem tudunk önállóan gondolkozni és döntéseket hozni ?
Szépen sorvad el az agyunk és a végén olyanok leszünk mint valami agyhalott zoombiek (N)
hmm..:)
Szemed helyett nézem a monitort.
Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
Hol a sok sziporkázó gondolat ?
Nincs üzenet.
Kikapcsolom a gépet.
Sziasztok gumicuki szívecskéim!:3
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre arról ,hogy legyen-e új videó blogom és ,hogy milyen legyen . EZ mellet szívesen várom a kritikátokat , hogy mi jó és mi az ami nem tetszett nektek a blogon :) Vagy egyáltalán van értelme írnom ? ...bár azért bőven látogatjátok a blogot aminek örülök ^^
Szóval vagy msn-re vagy facebookon üzenetben várom a visszajelzéseiteket :D
Facebook: Netty Rainbow
msn: nettyrainbow.new@gmail.com
Mára ennyi voltam :"D
Jó éjt !
2011. április 9., szombat
ez van :"D
A létezéssel semmi kapcsolatunk nincs, hiszen minden ember születés és halál között lebeg, s csak homályos látszat és árnykép; bizonytalan s ingatag jelbeszédét, melyet a homályból küld, alig lehet felfogni. Ha meg akarnád markolni lényegét, úgy jársz, mint a vízzel: szétcsorog, minél szorosabban préseled
“Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habostorta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”
SZépen sikerült a péntekem :"D Bár az interjun volt amit 3x-ra siekrült felvenni de azért nem volt para XD Bár az vicces vol h még a felvétel végén ahol elbasztam, benne volt mindig h "bazdmeg" :$ :D Bár igazából azért bénáztam mert tul komolyan vettem és izgultam ._. Meg egy kis szobában voltunk ...az én kausztrofóbiámmal (N) mind1
Délután volt itt fodrász...alkottunk :3 Estefelé meg Katával <3
2011. március 27., vasárnap
lusta vagyok ._.
Ha a szivárványt akarod az esőt is el kell viselned .
Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Ebben a percben 6.470.818.671 ember van a világon. Több mint 6 milliárd lélek. És néha mégis csak egyetlen egyre van szükségünk.
Emlékeztetni akarlak egy olyan lányra, aki mindig mosolyog,
még akkor is, ha összetört a szíve ....
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk. Akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk!
When we drink, we get drunk.
When we get drunk, we fall asleep.
When we fall asleep, we commit no sin.
When we commit no sin, we go to heaven.
So, let's all get drunk, and go to heaven!
Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Ebben a percben 6.470.818.671 ember van a világon. Több mint 6 milliárd lélek. És néha mégis csak egyetlen egyre van szükségünk.
Emlékeztetni akarlak egy olyan lányra, aki mindig mosolyog,
még akkor is, ha összetört a szíve ....
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk. Akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk!
When we drink, we get drunk.
When we get drunk, we fall asleep.
When we fall asleep, we commit no sin.
When we commit no sin, we go to heaven.
So, let's all get drunk, and go to heaven!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














































