2010. augusztus 1., vasárnap

AZ idézet nem rólam szól !!!nem én vagyok a lány szerepében :Damugy nagyon szép .remélem tetszeni fog^^

"Egy fiú és egy lány. Hosszú ideig csak barátok voltak. De a lány már az első pillanattól kezdve többet érzett. Legjobb barátok lettek. A fiú nem is sejtette, hogy a lány többről álmodik. Közben a fiú szerelmes lett másba, egy másik barna lányba, aki viszonozta érzéseit. A lány minden álma romokban hevert, de ebből senki nem sejthetett semmit, mert nem derülhetett ki, hogy ő többet érez. Teltek a hónapok és egy napon a fiút elhagyta az a másik lány. A fiú teljesen összetört. A lány végig mellette volt, bármikor számíthatott rá. Egyre közelebb kerültek egymáshoz. Kis idő elteltével a fiú bevallotta, hogy többet érez. A lány olyan boldog volt, mint még soha életében. Szinte minden pillanatot együtt töltöttek. Boldogok voltak, mígnem egyszer csak a fiú régi szerelme, a másik barna lány ismét felbukkant. Bevallotta a fiúnak, hogy még mindig szereti. A fiú otthagyta a másik lányt és visszament régi szerelméhez. Magára hagyta azt a lányt, aki még az életét is odaadta volna érte. De a lány erősnek mutatta magát. Mintha semmi sem történt volna. Úgy gondolta, a fiú megérdemli a boldogságot, nem számít kivel, a lényeg, hogy boldog legyen. Elviseli inkább a világ összes fájdalmát, csak a fiú legyen boldog. Más nem számít. Még ha az ő szíve meg is szakad, és ha soha senkit nem fog úgy szeretni, akkor is inkább a fiú legyen boldog. Mert a lány képes volt önzetlenül, minden viszonzás nélkül, teljes szívéből szeretni.."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése